ePrivacy and GPDR Cookie Consent by Cookie Consent

Referencia


Ők már minket választottak:


ZEISS Hungary

Precizitás, pontosság, profi kiszolgálás. Ez az a három fõ momentum, amelyet a Groupama Tanpálya vendégei kiemelnek, amikor arról kérdezik õket, hogyan érezték magukat az impozáns környezetben, a Hungaroringen található létesítményben. Ja, és még azt is , hogy remekül szórakoztak, miközben a biztonságosabb közlekedés irányába tettek lépéseket. 

   

Magyar Közút 

A vezetéstechnikai tréningeken társaságunk már 2013 óta vesz részt. Az első évben a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépjárművekkel, 60 fővel, majd a következõ évtõl már a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg alatti gépjárművekkel is részt vettünk a képzéseken 250-250 fővel évente. A megcsúszó tömeget – személygépjármű és tehergépjármű viszonylatban egyaránt – igen nehéz baleset elkerülésével kordában tartani. 

Kökény Imre oktatásszervezõ munkatárs
   

BKV 

Társaságunk a GKI tanfolyamok 2008-as bevezetése előtt is kiemelten fontosnak tartotta a biztonságos járművezetést. Már a ’80-as éves közepétől , Püspökszilágyi honvédségi területén kialakított csúszóspályán tartott vezetéstechnikai tréningeket, amelyek 1998-tól az újonnan megnyílt, a Hungaroring területén működő Vezetéstechnikai Centrumban kerültek megtartásra. Az időközben kötelezően előírt GKI tanfolyamok ezen a koncepción nem változtattak, tökéletesen illeszkednek Társaságunk minőségpolitikájába. 

Krizsán István iskolavezetõ
   

IIR Flottamenedzsment Magyarország

Évek óta hozunk ide rendezvényeket, idén immár 10. alkalommal kerül megrendezésre az éves nagyszabású IIR Flottamenedzsment konferencia, de a Jármûipari beszállítók számára szervezett eseményeinknek is idõrõl időre nagyszerű helyszínt biztosít a Tanpálya és a Hungaroring. Be kell valljam, az évek során megszerettük az itteni miliőt, megérintett a hely szelleme, amit csak fokoz a nagyszerű kiszolgálás , a változatos és sokrétű élményprogramok lehetősége , és nem utolsó sorban a mindig gördülékeny és dinamikus együttműködés. Sosem volt még olyan kérésünk, amit a Tanpálya ne tudott volna teljesíteni. A konferencia termek jól felszereltek és minden igényt kielégítenek. Öröm ide rendezvényt hozni. 

Bartalos Jenõ, ügyvezetõ igazgató
   

Siemens

A Siemens Zrt. fontosnak tartja, hogy kollégái minden időjárási körülmény között és szinte bármely terepen biztonságosan vezessék a gépjárműveiket, így rendszeresen vesznek részt a Groupama Tanpálya speciális defenzív tréningjén. A képzésnek egy on-road és off-road szekciója van. Mind a két szekciónál instruktor kollégáink egy rövid, de roppant tartalmas műszaki alapismeretekről szóló elméleti előadás keretében ismertetik a nap programjait, majd jöhet a tanpálya és az off-road pálya. Off-road tréningünk világszinten is egyedülállónak mondható, hiszen komplex kialakítása révén a terepvezetés minden részét gyakorolhatják, elsajátíthatják a résztvevők.