Missziónk


JELMONDAT
A Társaság jelmondata „Tradíció és innováció” – amely egyrészt az értékek megbecsülésére, a tradíció ápolására utal (ez azért fontos, mert a történelmünkre építhetünk, hiszen immár 25 évvel ezelőtt a Hungaroring kapuin belül adták át hazánk első vezetéstechnikai centrumát), másrészt pedig arra, hogy a Tanpálya folyamatos fejlődésre törekszik.

TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS
A Groupama Tanpálya számára a kezdetektől a legfontosabb az üzleti tevékenysége mellett a társadalmi szerepvállalás – jó néhány éve már annak, hogy a Társaság zászlajára tűzte a közúti közlekedés biztonságossá tételét. A hatékonyság növelése érdekében pedig nem csupán a jogosítvánnyal rendelkező közúti közlekedőket célozzuk meg (ők a Groupama Tanpályán pallérozódhatnak immár húsz éve), hanem MiniRing táborainkban már egészen kicsi korban igyekszünk lerakni (természetesen játékos formában) a biztonságos közlekedés alapjait, a 2017-ben útjára indított KRESZ-Faktor vetélkedőt pedig kifejezetten a friss jogosítványosok számára hívtuk életre.

STRATÉGIA
A Társaság számára stratégiailag fontos, hogy nemzetgazdasági szerepét megerősítse, hogy még aktívabban közreműködjön Magyarország közlekedésbiztonságának fejlesztésében. A balesetek csökkentése, megelőzése gazdaságilag kimutatható forintábilis tétel. Hosszú távú célunk, hogy mind a hivatalos gépjárművezetői oktatásban, mind pedig a vezetéstechnika kiszélesítésében (további tanpályák létesítése) szakmai tapasztalatainkkal közreműködjünk.

SZERVEZETI KULTÚRA
A fejlődésre vonatkozó célok mellett azonban, legalább ennyire fontos számunkra a szervezeti kultúra javítása, hiszen a Groupama Tanpálya kötelékében mindössze 20 állandó munkatárs dolgozik – ez a szám duzzad fel a nagyobb rendezvényeinken. A még jobb együttműködés érdekében szervezünk kollégáink számára csapatépítő tréningeket és közös programokat, hogy még jobban megismerjék egymást, még hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni.

KORRUPCIÓ ELLENES FELLÉPÉS
Társaságunk a hagyományaira épít, s ebben benne foglaltatik a hagyományos értékrend is, amely elutasítja a korrupciót. Az erkölcsileg felelős magatartás, amelyhez szorosan kapcsolódik a korrektség és átláthatóság, Társaságunk sikerének egyik alappillére. Munkatársaink nap nap után az értékeink védelmén dolgoznak, ezek mellett köteleztük el magunkat, mert csupán ezáltal lehetünk sikeresek, s lehetnek sikeresek a nemzetközi sporteseményeink, amelyek jó hírünket viszik a világban. A Groupama Tanpálya elkötelezett a korrupcióval szembeni fellépés, a korrupció visszautasítása mellett. Ezzel ugyanis a saját munkákat, és legértékesebb javunkat, az integritásunkat védjük.