Legyen biztonságban a jövő!
A Miniring program a gyermekek biztonságos közlekedését célozza. Felkészíti őket arra, hogy minél hamarabb készen álljanak az önálló közlekedésre, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között jussanak haza például az iskolából. Ez egy küldetés, melyet a Hungaroring Sport Zrt. és a Groupama Tanpálya már évekkel ezelőtt a zászlajára tűzött.
Tudjon meg többet Miniring programunkról: miniring.hu
Tájékoztató kiadvány letöltése.
Utánpótlás nevelés
Megnyerni és támogatni a fiatalokat – hiszen ők jelentik a jövőt. A Hungaroring mottója világos és logikus, hiszen egy versenypálya számára hosszú távon legalább annyira fontos, hogy sikeres magyar autó- és motorversenyzők nőjenek fel, mint az, hogy a fiatalok megszeressék a sportágat, és szurkolóvá váljanak.
A Hungaroring igyekszik példaképeket állítani a gyerekek elé, hiszen hétköznapi hősökre mindig szükség van. Ők azok, akik utat mutatnak a fiataloknak, akik jó példával járnak elöl. A Hungaroring profiljába illően nyilván a technikai sportolók felé nyit. Michelisz Norbert , hazánk egyik legismertebb sportolója, 2019-ben túraautó-világbajnok lett. Ez azt is jelenti, hogy keresve sem találhattunk volna nála megfelelőbb ember programjaink népszerűsítésére. Michelisz a világ egyik legnépszerűbb gyorsasági autósport-sorozatában száguld, futamgyőzelmeket arat, dobogós helyeket ér el. Amit ő mond, arra odafigyelnek, annak súlya van – legyen szó felnőttekről, vagy gyerekekről. Norbi a Tanpályánk arca.De , hogy ne csupán a négykerekű száguldás szerelmeseit szólítsuk meg, nagyszerű példaképünk Számadó Máté is, aki gyakorlatilag a Hungaroringen sajátította el a kétkerekű száguldás alapjait. Tizenöt évesen, már jó néhány sikert tudhat maga mögött, hiszen már Európa Kupa győztes és 2019 legjobb junior motorversenyzője.
© Copyright 2024 Minden Jog fenntartva