„Közlekedik a család”

2015. 07. 06. 18:00

A Hungaroringen rendezték meg a „Közlekedik a család” vetélkedősorozat országos döntőjét, amelyen a Baranya megyéből érkező Nagy család győzött. 
Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság immár negyedik alkalommal rendezte meg a közlekedésbiztonsági vetélkedőt, amelynek célja, hogy a közlekedők lehető legszélesebb rétegének figyelmét irányítsa rá a biztonságos és balesetmentes közlekedés fontosságára – legyen szó gyalogos, kerékpáros, vagy autós közlekedőről, vagy éppen utasról. 
A vetélkedőre olyan gyermekes családok jelentkezését várták, amelyekben legalább az egyik szülőnek van B-kategóriás jogosítványa, a gyerekek pedig 6 és 18 év közöttiek. 
 A megyei versenyeken összesen 424 család mérte össze tudását – s az jutott az országos döntőbe, aki a legtöbb pontot gyűjtötte a tesztek során. A döntőt tehát stílszerűen a mogyoródi Formula–1-es versenypályán tartottak meg, ahol 21 család mérkőzött egymással (a megyei selejtezők győztesei és internetes győztesek). Elméleti és gyakorlati feladatok is szerepeltek a programban: a számítógépes KRESZ- és egészségügyi teszt kitöltése után a Tanpályán ügyességi feladatok következtek, csakúgy, mint az Off Road pályán. Ezek után a versenypálya aszfaltját is tesztelhették a családok: itt az átlagtartó vezetést gyakorolták. A gyerekek eközben kipróbálhatták a részeg szemüveges vezetést, a kerékpáros ügyességi pályát. 
Természetesen a családok a forgalomban is megmutathatták mit tudnak, s így született meg a győztes kiléte: a Baranya megyei Nagy család nyereményként hazavihetett egy Skoda Fabia Combit.