Lőrincz Tamás: „Reszkess Miki, eljön még az én napom”

2012. 09. 27. 13:40

A ceglédi ezüstfiúk buszvezetésben és ügyességi vetélkedőn folytatták összecsapásukat a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban. Elképesztő csatát vívott egymással a londoni olimpia két, Cegléden élő ezüstérmese, a cselgáncsozó Ungvári Miklós és a birkózó Lőrincz Tamás a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban. 

 A két barát hazatérve a nyári játékokról azonnal elhatározta, hogy egy számukra idegen versenyszámban, egy nem mindennapi öttusában mérik össze az erejüket, hogy kiderüljön, kettejük közül ki a jobb. Nos, a lovaglásban győztes Ungvári Miklós a Hungaroringen is jobbnak bizonyult Lőrincz Tamásnál, aki életében először járt a mogyoródi sportkomplexumban. Noha a buszvezetés után még döntetlenre álltak, a tanpályán viszont Ungvári összesítésben három tizeddel jobbnak bizonyult, így összesítésben már 2:0 arányban vezet. A kötöttfogású birkózó már az eredményhirdetéskor visszavágóért kiáltott. Ugyanakkor mindkét olimpikon úgy vélte, amellett, hogy nagyon jól érezték magukat a jövőre 15 éves, ám a legmodernebb technikával ellátott tanpályáján, az itt szerzett tapasztalatok mindenképpen hasznukra lesz a közúti közlekedésben.
A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum a biztonságos közlekedés fontosságának üzenetét szeretné minél több emberhez eljuttatni, ugyanakkor ragyogó szórakozási, csapatépítési lehetőséget biztosít a kilátogató érdeklődők, baráti, illetve munkatársi csoportok számára. Ráadásul szívesen ad helyszínt olyan „összecsapásoknak” is, mint például a „vérre menő” Ungvári Miklós-Lőrincz Tamás küzdelemnek. 
„Még mindig rengeteg a baleset az utakon, melyekben valamennyi korosztály veszélyeztetett, ezért úgy döntöttünk, hogy idén is mindenképpen szeretnénk a Balesetmegelőzési programban betöltött szerepünket tovább erősíteni, így folytatjuk az úgynevezett „Élet Úton program”-ot, amely a gyermekektől az idős korosztályig mindenkinek szól. De természetesen mindig szívesen látjuk tanpályánkon az országnak dicsőséget hozó sportolóinkat is, akik amellett, hogy tréfás és komoly versenyeken vívhatják meg sajátos csatájukat, a feladatok elvégzése közben van alkalmuk arra, hogy még jobban felkészüljenek a közlekedésben tapasztalható váratlan helyzetek megfelelő megoldására” – jelentette ki Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki egyben a tanpálya ügyvezetője.
Márpedig a londoni olimpia két ezüstérmese, az egyaránt Cegléden élő Ungvári Miklós cselgáncsozó, valamint Lőrincz Tamás kötöttfogású birkózó még a hazajövetelük után nem sokkal elhatározta, hogy egy harmadik sportágban, egy meglehetősen érdekes öttusában döntik el, melyikük szülővárosuk legjobbja.
Az első csatát, a lovaglást Ungvári nyerte, míg a második összecsapásra a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban került sor. Az első körben egy hatalmas BKV-buszt kellett vezetniük, ami önmagában sem egyszerű feladat, ám a jövőre 15 éves, kifejezetten autóbuszvezetők képzésére szolgáló tanpályán még különböző ügyességi feladatok elvégzése is nehezítette a két „kontár” munkáját.
„Mindkét olimpikon fantasztikusan vezetett, el sem hittem, hogy most vezettek életükben először ekkora monstrumot. Mind Miklós, mind pedig Tamás egy-egy apró hibától eltekintve ragyogóan helyt állt, így az itteni összecsapásuk Cegléd trónjáért döntetlenre végződött” – jelentette ki Győry Miklós instruktor.
Ungvári Miklós titokban elárulta, azért neki könnyebb dolga volt, mint barátjának, ugyanis neki már C kategóriás jogsija is van.
„Fantasztikus élmény volt egy ilyen buszt vezetni, és igazából akkor láttam, mire képes egy ilyen a csúszós pályán, amikor kívülről néztem Tomi alakítását. Eddig is tiszteltem az autóbuszsofőrök teljesítményét, most, hogy a helyükre ülhettem egy rövid időre, ez fokozottan igazzá vált. Bevallom, azonnal megfordult a fejemben, hogy erre a kategóriára is leteszem a jogsit” – árulta el a népszerű dzsúdós.
Ezek után a nemrég felújított, a legmodernebb eszközökkel ellátott, a személygépkocsik vezetői számára létesített pályán folytatódott a két ceglédi olimpikon csatája. A szlalommal nehezített ügyességi feladatokat végül Ungvári nyerte – igaz, időeredményük között három tized volt a különbség –, így immár 2:0-ra vezet barátja ellen. Lőrincz Tamás azonban nagyon fogadkozott, hogy megfordítja a csatát, ráadásul azonnal visszavágóért kiáltott.
„Most jártam életemben először a Hungaroringen, ami hatalmas élmény volt a számomra, hiszen imádom a Formula 1-et, és még attól is bizsergett mindenem, hogy csak láthattam azt az aszfaltcsíkot, ahol Alonsóék száguldoztak nem is olyan régen. Ez a környezet még jobban inspirált arra, hogy a feladatokat hibátlanul oldjam meg, máshol ilyen hátteret és pszichikai pluszt nem kaphat meg az ember. Nem csináltam verőhibát, de időben kikaptam Mikitől, akiről kiderült, pár hete már járt itt. Visszavágót követelek, reszkess Miki, eljön még itt is az én napom” – fogalmazott mosolyogva a birkózó, aki megfogadta, mindenképpen visszatér ide, ráadásul a testvéreit is magával hozza. – „Rengeteget vezetek, éppen ezért számomra az itt eltöltött idő nemcsak szórakozásra volt jó, hanem arra is, hogy kicsit felkészülhessek a közutakon előforduló váratlan helyzetek megoldására. Noha most jártam itt először, minden lenyűgözött itt, el is döntöttem, visszajövök az öcsémmel és a friss jogosítvánnyal rendelkező húgommal ide, hogy ők is felkészültebbek legyenek az utakon.”
A ceglédi ezüstfiúk versengése tehát folytatódik, most kétszer majd Lőrincz Tamás választ „fegyvernemet”. Hogy miben folytatják csatájukat, egyelőre nem volt hajlandó válaszolni… 

Az eseményről készült képeket itt tekintheti meg.

B. Molnár László