Szeptembertől a mentőknek is fokozottan figyelniük kell az utakon

2013. 09. 23. 13:14

Szeptemberben kezdetét vette a tanítás, és ezzel egyidejűleg egyre több gyermek vesz részt a nyári időszakot követően a közúti forgalomban, ami fokozott odafigyelést igényel a sofőrök részéről. 

A megváltozott közlekedési helyzethez, útviszonyokhoz, forgalomhoz a mentőknek is alkalmazkodniuk kell, hogy biztonságban érkezzenek a helyszínre és szállíthassák a betegeket kórházba, ezért a Groupama Garancia Biztosító idén is speciális vezetéstechnikai kurzusokkal segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját.
A Groupama Garancia Biztosító számára meghatározó feladatot jelent a balesetmentes közlekedés támogatása, éppen ezért névadó szponzorként évek óta támogatja a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumot.
A Groupama Garancia Biztosító az Országos Mentőszolgálattal és a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrummal együttműködve tavaly elindított egy kifejezetten a mentő gépkocsivezetőknek összeállított 10 alkalomból álló tréninget, amelynek során a sofőröknek lehetőségük nyílik arra, hogy speciális, szimulált közlekedési helyzetekben továbbfejlesszék tudásukat. A biztosítótársaság büszke rá, hogy idén ismét támogathatja a szolgálat tevékenységét. A Groupama Garancia Biztosító fontosnak tarja, hogy a közérdekű funkciót betöltő szervezetek alkalmazottjai felkészülten láthassák el a mindennapi feladataikat, főként azért, mert az ősz beköszöntével visszatértek pihenésükről a munkavállalók, kezdetét vette az idei tanév, és ettől érezhetően megnőtt a forgalom az utakon, ami sajnos több balesetet is eredményezhet.

Szükség van a megfelelő vezetői tapasztalatra

Az Országos Mentőszolgálat gépkocsivezetőinek meglehetősen sok kihívással és akadállyal kell megküzdeniük a hétköznapok során, ezért nélkülözhetetlen a megfelelő vezetéstechnikai tapasztalat. Mindemellett óvatosan és a lehető legrövidebb idő alatt kell teljesíteni a beteghez, majd a kórházhoz vezető utat. A szolgálat során megannyi váratlan helyzetbe kerülhet a sofőr, legyen szó akár szabálytalankodó autós, motoros vagy elsőbbséget figyelmen kívül hagyó vezetőről. A Groupama Garancia Biztosító speciális vezetéstechnikai tréningjének célja, hogy csökkentse a lehetséges balesetek számát az utakon.
„Az Országos Mentőszolgálat gépkocsivezetőinek kiváló lehetőséget biztosít a Groupama Garancia Biztosító által felajánlott vezetéstechnikai kurzus, melynek segítségével a sofőrök szimulált, de valósághű helyzetekben tudják fejleszteni képességeiket. A biztosítótársaság a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrummal közösen egy meglehetősen összetett képzést tervezett a számunkra, hiszen a mentőknek minden percben a lehető legkörültekintőbb módon kell eljárniuk, hogy a betegnek a legnagyobb életesélyt biztosíthassák. A felkészülés során fontos a reakcióidő és a manőverek kivitelezése, mivel egyes esetekben a pillanat tört része alatt kell meghozniuk a helyes döntést. Ezért számunkra az egyik legfontosabb tényező a megfelelő felkészültség, hiszen emberéletek múlhatnak rajta.” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. 
 „A gyors, hatékony és biztonságos vezetés mindennapi életünk meghatározó része, és ez különösen igaz a mentőszolgálat sofőrjeire. A balesetmentes közlekedés a Groupama Garancia Biztosító számára kiemelt értéket képvisel, ezért is támogatjuk második alkalommal az Országos Mentőszolgálat munkáját. Bízunk benne, hogy a közösen összeállított speciális kurzusnak köszönhetően a biztosítótársaság is hozzájárulhat a mentők értékes munkájához. – hangsúlyozta Szabó Imre, a Groupama Garancia Biztosító gépjármű biztosítási főosztályvezetője.
„A mentők a különleges kurzus során próbára tehetik képességeiket a mindennapi helyzetekben is előforduló szituációkban, úgy, mint a hirtelen fékezés és irányváltás vagy szűk folyosón való nagy sebességű áthaladás. A sofőrök nem csupán a szokványos felületen, hanem a változatos és felemás borítású útfelületeken is megtanulnak biztonságosan manőverezni.” – tette hozzá Pesoldt Ferenc, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum vezető instruktora.

Iskolakezdés és aggódó szülők

A szeptemberi iskolakezdés miatt a biztonságos közlekedés szerepe még inkább felértékelődött. Főként a fiatalkorúak, közülük is az iskolások azok, akikre fokozottan oda kell figyelni a forgalomban. pontosan ezért hozta létre gyermekprogramját  a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum, hogy a korosztályoknak megfelelő képzéssel elősegítse biztonságos közlekedésüket
Nehéz feladat a szülők számára, hogy először útra engedjék gyermeküket, így van ezzel a családos apuka, Váczi Gergő is, a TV2 Aktív Extra műsorvezetője: „Apukaként számomra nagyon fontos, hogy biztonságban tudjam gyermekeimet. Attól a pillanattól, míg elengedem, egészen addig, míg újra nem találkozunk, feszültséggel várakozom. Sajnos tudom, hogy egy baleset kikerüléséhez szükséges a megfelelő rutin éppen ezért a maihoz hasonló eseményeket, programokat nagyon fontosnak tartom, mert segítenek abban, hogy nagyobb biztonságban érezhessem a családom.”