WSR-hétvége: élt, lüktetett a Ring

2014. 09. 15. 08:15

Az aszfaltcsíkon folyamatosan zajlottak a versenyek és a bemutatók, a boxok mögött hömpölygött a tömeg, az autogramvadászok lesben álltak – élt, lüktetett a Hungaroring, amely immár nyolcadik alkalommal látta vendégül Renault-világsorozat (WSR) mezőnyét. 

A magas színvonalú autósport-eseményt kombinálják itt már évek óta a családi rendezvényekkel – ennek megfelelően az lehetett az ember érzése, hogy a mogyoródi versenypálya minden egyes négyzetcentiméterét kihasználják. Persze, ez talán túlzás, hiszen az erdőben például nem ölelgettek fákat az emberek – ez a rendezvény most nem erről szólt –, de felnőttek és gyerekek, férfiak és nők egyaránt megtalálták itt a számításukat. Erre nem kell jobb bizonyíték annál, hogy szombaton 30 ezren, míg vasárnap a meglehetősen szeszélyes időjárás ellenére 62 ezren látogattak ki a Hungaroringre.






Lenyűgöző volt például David Coulthard bemutatója a tavalyelőtt világbajnoki címet szerző Formula–1-es Red Bull Renault-val, amelyben még V8-as „szív” dübörög. A skót lassan úgy jön hozzánk, mintha hazajönne – szereti a magyarokat, szereti a rendezvényeinket, és mindennél jobban szeret Formula–1-es autót vezetni. 
„Az autó mindig fontosabb volt nekem, mint maga a pálya – mondta Coulthard, majd azért még gyorsan megemlítette Melbourne-t, Monacót és Spát, mint favoritokat, és persze néhány szót a magyar pályáról is szólt. – Szeretem a várost, az embereket, és a Hungaroringen mindig is szerettem versenyezni. Jó néhány alkalommal jártam itt az utóbbi években, de 2008-as visszavonulásom óta most vezetek először ezen a pályán. Nagyon hálás vagyok érte...”
Kevés olyan ember akadt a Hungaroring területén (vagy talán egy sem), aki ne értett volna vele egyet. Hiszen aki valaha gokartba vagy bármilyen pályaautóba ült, alighanem bármit megtenne, hogy egyszer megadasson neki a Formula–1-es élmény. 
A World Series by Renault hétvége szereplői közül a legközelebb talán a Formula–Renault 3.5 kategória résztvevői állnak hozzá a legközelebb (van, akivel már meg is történt közülük) – jelenleg azonban az volt a legfontosabb számukra, hogy egymással megküzdjenek. Szombaton vizes, vasárnap száraz pályán. 
Nos, ha már száguldó cirkuszról szó esett, mindenképp említést kell tennünk két fiatalemberről, akik a jövő F1-es pilótái (sztárjai?) lehetnek. Egyrészt itt van nekünk a spanyol Roberto Merhi, aki a a legutóbbi két futamon (Moszkvában és a Nürburgringen) bizonyította, hogy remek formában van, ráadásul a monzai F1-es hétvégén a csúcskategória szabadedzésén is lehetőséget kapott. Erre a fiúra érdemes lesz figyelni, már csak amiatt is, amit a Hungaroringen művelt. Az első futamon a hetedik helyről fantasztikus rajtot vett, majd a hetedik kör elején a pole pozícióból induló Oliver Rowlandot is, és magabiztos előnyt építve nyert. 
„Az időmérőn nem tudtam a maximumot hozni a piros zászló miatt. A rajtnál szerencsére sikerült felzárkóznom, s bár eleinte eléggé megnehezítette a dolgomat az előttem felverődő vízfüggöny, nem sokat láttam. Aztán Oliver (Rowland) elkövetett egy aprócska hibát, és ezt kihasználtam, úgyhogy el tudtam húzni a mezőnytől” – nyilatkozta Merhi, akinek a vasárnapi második futamon meg kellett elégednie a második hellyel (Norman Nato idei második futamgyőzelmét ünnepelhette), azért nem volt nagyon bánatos, hiszen 16 pontra faragta le összetettbeli hátrányát az éllovas Carlos Sainz Juniorral szemben.
És akkor itt el is érkeztünk a másik kiemelkedő képességű fiatalemberhez, akire nem csupán a győzelmei miatt irányul fokozott figyelem, hanem azért is, mert a kétszeres ralivilágbajnok és Dakar-győztes Carlos Sainz fia. 
Nos ő ezen a hétvégén egy negyedik és egy hatodik helyet „tud felmutatni”, ettől függetlenül továbbra is vezet a sorozatban, és továbbra is az F1-be tart, mint oly sokan. Más kérdés, hogy neki talán nagyobb esélye van, mint a többieknek. 

További képek: ITT
Kövess minket a facebook-on is: ITT




A kicsik is „versenyeztek”
Kígyózó sorok álltak a Hungaroring Gold-tribünje mögött, miközben a pályacsíkon zajlottak az események. Jobbára kisgyermekes családok sorakoztak, s akkor sem vesztették el a lelkesedésüket, amikor eleredt az eső. Felhúzták az esernyőt, és sorakoztak tovább. 
A program ugyanis sokat ígért...
További képek a MINIRING-ről ITT
Kövesd a MINIRING-et a facebook-on is: ITT