Próbáld ki barátaiddal, kollégáiddal, a családoddal a Hungaroring bolondos flottáját!
Időtartama: max. 2 óra
Programelemek:
A két motorral, és két kormánnyal ellátott dupla trabit egy olyan szűken kibójázott pályán kell vezetni, ahol nélkülözhetetlen a sofőrök együttműködése, különben nem teljesíthető a feladat. Minden résztvevő kipróbálhatja az előre, illetve a tolató menetet.
Az öregecske Volkswagen látszólag egy hétköznapi Golf, ám a szolid külső nem mindennapi jármûvet takar. Sokak számára már az is furcsa, hogy az autó jobb kormányos kivitel, ráadásul a kocsi kormányzását megfordítottuk, így, ha jobbra tekerjük a kormányt, az autó balra fordul, ha balra, akkor pedig jobbra kanyarodik! A csapatoknak egy ügyességi ’rutinpályát’ kell teljesíteniük ezzel a furcsa szerkezettel, amely mindenki számára remek szórakozást nyújt majd.
Ebben a kisbuszban teljes sötétség uralkodik, hiszen az összes ablak koromfekete festést kapott. Miután a csapat összes tagját bepréseltük az utastérbe, az éppen aktuális sofőrnek úgy kell végig hajtania a kibójázott pályán, hogy őt a csapat többi tagja irányítja. A módszer nagyon különleges. Egy akciókamera élő képét sugározzuk az utastérben található tablet képernyőjére, a csapat innen tájékozódhat, hogy merre navigálják az autót.
A hátsó tengelyre felcsavarozott ’bevásárlókocsi’ kerekek nagyon-nagyon meg fognak tréfálni! Csak nyolcasokat kell leírnod a kijelölt pályán! Hajrá!
A különleges járművek vezetéséhez érvényes vezetői engedély szükséges!
Megrendelés és időpont egyeztetés: ertekesites@tanpalya.hu
Csoport létszám: | 12-20 fő |
Inkluzív catering csomag: | welcome: egy kávé vagy tea és pogácsa |
br. csomagdíj: | 344.805 Ft |
/fő (br.) | 17.240 Ft-tól |
© Copyright 2024 Minden Jog fenntartva